Ez az élmény nem mondható hétköznapi sétának. Érdekes módon a természet közelsége, az a mérhetetlen csend és energia, ami körül veszi ezt az erdőt, tudat alatt egyszer csak elkezdett munkálkodni. Észre sem vettem, de ahogy egyre mélyebbre sétáltunk, az erdő szívében valójában egyre mélyebbre tudtam leásni önmagamban és egyre több réteg kezdett felszínre törni.

Semmi kötöttséget nem kell elképzelni, Judit támogatásával es magabiztos csendes kíséretével valahogyan ezt a folyamatot a háttérből, biztos támaszként végig vezette bennem. Ahogy egyre beljebb mentünk egyre mélyebb témák, és azokra való megoldások, válaszok törtek fel, és kifelé jövet azon kaptam magam, hogy gyógyító, és bizonyos szinten erősebb rálátást adó nézeteim születtek azokkal kapcsolatban, amiket a séta során beszéltünk.”

„Élménybeszámoló: Megérkezés az erdőbe – és önmagamhoz. Amikor Judit előző este rám írt, hogy a rossz idő miatt áttehetjük ha gondolom a hétfői sétánkat, belülről csak egyetlen hangot hallottam: mennem kell. Nem néztem az előrejelzést, nem foglalkoztam a felhőkkel, egyszerűen éreztem, hogy az erdőnek és Judit jelenlétének Velem most van itt az ideje. Csepergett, hol szitált az eső, de Judit lényéből áradó szeretet és energia már messziről hívott. Furcsa és felemelő érzés volt: még el sem indultunk az ösvényen, én lélekben már megérkeztem.

Bár úgy érzem ezer éve ismerem őt, és számos csodálatos elvonuláson, egyéni és csoportos alkalmon vettem már részt nála, ez az erdei séta valami egészen más, különleges mélységet tartogatott. Úgy indultam el, hogy ha esik, hát essen – hadd mosson ki belőlem az eső mindent, amire már nincs szükségem. Nem tudtam pontosan, mi vár rám, csak azt, hogy másfél-két óra séta és beszélgetés áll előttünk. Ez a tudat éppen elég volt a biztonsághoz és a megnyíláshoz.

A mindennapjaimban minden egyszerre van jelen: munka, egészség, egyetem, a többi csak a ráadás. Tudok priorizálni, de valahol legbelül mégsem akarok. A séta alatt azonban valami megváltozott. Amikor Judit értő figyelemmel hallgatott, majd visszaidézte a saját szavaimat, döbbenten eszméltem rá: „Én tényleg ezt mondtam?” Megrendítő és egyben gyógyító élmény volt megtapasztalni, hogy van valaki, aki ennyire figyel, aki valóban megért. Ebben a csendes, erdei jelenlétben az addig csak bolyongó gondolatok – mint magányos csillagok és bolygók az égen – hirtelen rendszerré álltak össze. Utak épültek ki közöttük. Ami addig csak zöldellt, virágba borult. Megláttam a dolgok fénylő oldalát az árnyékok helyett.

Olyan igazságok tudatosultak bennem, amiket eddig is tudtam, de most nyertek valódi értelmet. Megértettem a bennem lévő feszültségeket, a negatív érzések gyökerét és erejét, és azt, hogyan tudom én irányítani őket ahelyett, hogy ők uralnának engem. Hirtelen értelmet nyertek mások visszajelzései is, amiket addig csak hallottam, de nem értettem.

Néha csak ennyi kell: az erdő, a csend és Judit értő figyelme. Erről lehet beszélni, lehet írni, de az az érzés, amikor a lelked végre kiszakad a hétköznapokból és elkezdesz ragyogni – azt csak átélni lehet. Köszönöm Judit az élményt, a figyelmedet, a szeretetedet és hogy megmutattad árnyékaim ajándékát.”